Egyötödnyi nyugdíjcsökkenést jósolnak

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Az MSZP szakpolitikusa szerint biztosra vehető, hogy a kormány bevezeti a svéd nyugdíjmodellt, ami a szocialisták számítása szerint az ellátások nagyjából 20 százalékos csökkenéséhez vezetne.

Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja a pártja által szervezett sajtóbeszélgetésen elmondta: a kormány célja, hogy a nyugdíjakat csak az e célra befizetett járulékokból fedezzék, ez pedig a svéd modell alapja. Ennek jellegzetessége - tette hozzá -, hogy a nyugdíjak nem tervezhetők, mértük csak a nyugdíjba vonuláskor derül ki.

Az MSZP számítása szerint ugyanakkor a névleges egyéni számlán alapuló, a nyugdíjkifizetéseket a mindenkori járulékokból finanszírozó svéd modell alkalmazása az ellátások mintegy 20 százalékos csökkenésével járna Magyarországon. Korózs Lajos kitért arra is, hogy a korhatár alatti nyugdíjak megszüntetésével a jelenlegi hárommillióról 1,7 millióra csökken a nyugdíjasok száma, és bár a nagy többség továbbra is kap majd valamilyen ellátást, azokra már nem terjed ki a nyugdíjak alkotmányos védelme.

Forrás: www.gazdasagiradio.hu