Első bálozóként rögtön ezüst

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Sikeresen mutatkozott be a hazai rallycross bajnokságban Spitzmüller Csaba. A Húsvéti Fesztiválon ugyanis ezüstérmet szerzett a RabócsiRingen, pedig életében először versenyzett ebben a szakágban. A kétnapos viadalon Spici egy Mitsubishi Lancer EVO VIII-as kormányzott, amely korábban már szerepelt ebben a sorozatban, de számára nemcsak a közeg, hanem a technika is újnak számított.

- Élményekkel és sikerekkel teli hétvégét zártunk Máriapócson – foglalta össze a két nap történéseit Spitzmüller Csaba. – „Első bálozóként” a legnagyobb és legerősebb csoportban próbálhattuk ki magunkat. Komoly riválisokkal és Eb-t is megjárt technikákkal szemben lehet csatázni. Nagyon sok érdeklődő volt kíváncsi ránk Húsvétkor, amiért köszönet jár a szurkolóknak. Számos olyan szurkolóval is találkoztam, aki a rallyversenyzők miatt látogatott el a Szabolcsba, nekik külön is hálás vagyok a bíztatásért. A verseny nagyon izgalmas és élvezetes volt. Végre ismét egy nagyon erős kocsit kormányozhattam, egy olyan gépet, amely megy, mint a rakéta. Rengeteg tapasztalatot sikerült gyűjteni, néhány területen pedig még rám kell állítani az autót. Voltak ugyan technikai problémák, de a többieknek sem volt hibamentes ez a viadal, a második helyezéssel pedig abszolút elégedett vagyok. Nagyon várom már a következő versenyt, de Máriapócs után most már Miskolcra koncentrálunk, hiszen az előttünk álló hétvégén, a 18. Miskolc Rallyn szeretnénk bizonyítani.

Ebből is látszik, hogy rendkívül sűrű a programja Spitzmüller Csabának. A rallycross bajnokságban legközelebb május közepén Nyírádon bizonyíthat, az ORB-ben pedig az idei második futamra készül Szőke Tamással az oldalán. Csütörtöktől szombatig hazai pályán, a borsodi és a zempléni utakon szeretne maradandót alkotni. MNASZ Rallycross Nyílt Bajnokság, 1. forduló, Máriapócs, RabócsiRing
1. Harsányi Zoltán RC Motorsport Kft. (Mitsubishi) 20
2. Spitzmüller Csaba Spici Motorsport Kft. (Mitsubishi) 17
3. Révész Tamás Nyírád Motorsport (Skoda) 15
4. Vnoucsek László Pi-Do Racing Team SE (Nissan) 13
5. Csikós Elek Kanizsa ASE (Mitsubishi) 12
6. Emődi János Kanizsa ASE (Mitsubishi) 11

Forrás: www.rigofoto.hu