2024. 04. 20szombat

Utolsó frissítés2024.04.20 07:21

  Ma Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Font Size

Cpanel

Sokat érhet a bajnoki ezüst a Vidinek

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Nagyszerű heteket él át a Videoton labdarúgó csapata, hiszen a gárda sorozatban nyeri a meccseket, ennek köszönhetően pedig már a második a bajnokságban. A bajnoki címvédőre nehéz mérkőzés vár a hétvégén, hiszen az a Győr látogat a Sóstói Stadionba, aki mindenképpen vissza szeretné venni második helyét a tabellán. Nem véletlenül, hiszen az ezüstös pozíció nagyon sokat ér.

Egy bajnoki ezüst mindig szépen csillog, ám az NB I idei kiírásában különösen. Az ezüstéremért ezúttal két csapat, a Videoton és a Győr verseng, három fordulóval a bajnokság vége előtt a fehérváriak vannak lépéselőnyben. Ez az előny azonban nagyon nyúlfarknyi, ugyanis a Vidi és a győriek is ugyan annyi pontot gyűjtöttek. Az ezüstérem természetesen kiemelten fontos szerepet játszik a nemzetközi kupaszereplés szempontjából mindkét csapat életében, ám ezen kívül még Szuperkupa-döntőt is érhet a második hely.

A Szuperkupa-döntő persze presztízs, ám a nemzetközi kupában való szereplés az anyagiak miatt is kulcsfontosságú, mindkét csapatnál. A 2. hely megszerzése azért nagyon fontos, mert a DVSC vélhetőleg magyar bajnokként és - ami már biztos - a Magyar Kupa győzteseként zárja az idényt. Ebben az esetben az MLSZ határozata szerint a bajnokságban második helyezett csapat indulhat az Európa Ligában a Magyar Kupa győztes helyén, ami annyit jelent, hogy nem az első, hanem a második selejtező körben kell bekapcsolódnia.

A Vidi és a Győr a hétvégén egymás ellen játszik, aki pedig megnyeri a rangadót, az hatalmas lépést tesz a második hely felé. Ettől függetlenül a Videoton hivatalos honlapján a szerkesztők eljátszottak a gondolattal, hogy mi lenne, ha a bajnokság végén pontegyenlőség lenne a Vidi és a Győr között.

A vidi.hu az MLSZ 2011-2012-es versenykiírásában egyértelműen megtalálta a kérdésre a választ. Azonos pontszám esetén a sorrend az alábbiak szerint kerül meghatározásra:
1. a bajnokságban elért több győzelem
2. a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége
3. a bajnoki mérkőzéseken rúgott több gól
4. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége
5. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége
6. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken az idegenben lőtt több gól
7. a bajnokság fair play értékelésében elért jobb helyezés
8. sorsolás

Nos, a Vidi és a Győr eddig szinte fej-fej mellet halad egymással, hiszen mindkét csapat ugyan annyi pontot szerzett, ráadásul 18-18 győzelmet jegyez. Itt lép be a játékba a gólkülönbség, amelyben viszont már sokkal jobb a fehérvári gárda, hiszen míg Paulo Sousa együttese +34-el áll, addig a győriek gólkülönbsége +21.
A fentiek tükrében tehát aligha kell magyarázni, hogy a vasárnapi mérkőzés mekkora jelentőséggel bír a Vidi életében. Éppen ezért a Győr elleni rangadóra ezúttal is szükség van a varázslatos fehérvári szurkolótáborra. A vezetőség reméli, hogy a Loki és a Fradi elleni meccsen látott hatalmas tömeg látogat majd ezúttal is ki a Sóstói Stadionba, és a drukkerek is segítenek abban, hogy a Vidi legyőzze az ETO-t, ahogy ezt már idén többször megtette.

Forrás: molcsapat.hu