Hétvégén triatlon Eb Spanyolországban

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Olimpiai pontszerzés reményében utazott ki a spanyolországi Pontevedrában e hétvégén sorra kerülő rövidtávú triatlon Európa-bajnokságra a magyar csapat.

A szövetség tájékoztatása szerint csütörtökön az utóbbi évek legnagyobb létszámú magyar csapata - hat felnőtt, kilenc junior versenyző, továbbá egy parasportoló - kelt útra. A felnőtteknél az olimpiai kvalifikációban még érdekelt versenyzők állnak rajthoz. Tőlük - legfőképpen az utóbbi időszak legeredményesebb magyar triatlonistájává előlépett, az olimpiai ranglistán jelenleg kvótát érő helyen álló Kovács Zsófiától - értékes pontok megszerzését várja a szakvezetés. Mind a női, mind a férfirajt szombaton lesz, előbbi 12:30 órakor, utóbbi 19-kor.

A vasárnapi, úgynevezett mixváltókban szép sikereket érhetnek el a magyarok a juniorok és a felnőttek mezőnyében egyaránt. Ebben a számban két-két női és férfi alkotta csapatok vetélkednek, s valamennyi versenyzőnek egy rövid - 250 m úszás, 6,6 km kerékpározás és 1,6 km futás - távot kell teljesítenie. A Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) kiemelt fontossággal kezeli a stafétát, ugyanis azt szeretné, hogy az bekerülne a 2016-os riói olimpia programjába.

A legnagyobb sikereket a juniorkorú nők érhetik el a magyarok közül az Ifjúsági Olimpián csapatban aranyérmes Dudás Eszter, a múlt heti bécsi Európa Kupa-győztese, Pap Eszter és a junior rövidtávú duatlon Eb aranyérmese, Fuchs Renáta révén. Paratriatlonban Boronkay Péter szeretné megvédeni címét, ami nem lesz egyszerű, mert edzés közben elütötték, és bár súlyos sérüléseket nem szenvedett, a kerékpárjáról le kellett mondania, így nem a megszokott versenygépével áll majd rajthoz.

Forrás: www.sportgeza.hu