A Lánchíd születése
/ 0
- Részletek
- Szülőkategória: Anno
- Kategória: Magyarország
- Megjelent: 2011. máj. 16. hétfő, 10:12
- Írta: andy
- Találatok: 729
A XIX. Század első felének kiemelkedő műszaki teljesítménye volt a Buda és Pest közötti, első állandó híd, a Lánchíd megépítése. A szerkezetet az angol William Tierney Clark tervezte, az építésvezető a helyszínen – névrokona – Adam Clark volt. A híd nyílásbeosztása 88,70 + 202,62 + 88,70 méter, összhossza pedig 380 méter volt az eredeti tervek szerint.
A híd építéséhez nem csak a pénzt kellett előteremteni, és a terveket elkészíteni, valamint az építést megszervezni, hanem számos harcot kellett vívni a nemességgel is. Volt olyan maradi nemes, aki a Lánchíd építésének törvénybe iktatási napját úgy emlegette, mint „az ősi magyar alkotmány temetése napját”. Valóban a nemesi kiváltságok megsértését jelentette a törvény, hiszen a törvény alapján egy gyalogszemély 1 krajcárt, egy lovas személy 4 krajcárt fizet a hídon, válogatás nélkül. Egy előkelő tisztviselő kijelentette, hogy ő inkább Paksra kerül le átkelni a Dunán, ha Budára menni kénytelen, mintsem nemes létére vámot fizessen.
A helyszíni munkálatok 1839 szeptemberében kezdődtek az első cölöpözésekkel, a földmunkák és a felvonulási épületek kivitelezésének megkezdésével. 1840 tavaszán a két Clark az anyagbeszerzéseket intézte, gondos helyszíni kiválasztással. Az 5-12 méter hosszú, 35-40 cm átmérőjű tölgyfa gerendákat Szlavóniából, a fenyőgerendákat Cseh- és Stájerországból rendelték. A gránit kőtömböket Mauthausenből, a mészkövet Sóskútról, a cementgyártáshoz szükséges mészmárgát pedig Beocsinból szállították. A pesti hídfő jászolgátjának első cölöpét 1840. július 28-án verték le. A következő nyolc hónapban a többi alépítménynél is megkezdődött a jászolgátak cölöpözése. Volt olyan időszak, hogy egyszerre 100 cölöpverő dolgozott a helyszínen.1841. július 9-én megkezdték a pesti hídfő kőművesmunkáit, augusztus 24-én sor került az ünnepélyes alapkőletételre, Ferdinánd Károly főherceg és a nádor jelenlétében. A híd történetének e nagy eseményét Barabás Miklós festőművész örökítette meg.Ezt követően folyamatosan épült a két hídfő és a mederpillérek. A láncokat Angliában készítették igen jó minőségű vasból, kovácsolt kivitelben. Szakítószilárdságuk 340 MPa volt, de a tervező ennek csak a harmadát – 110 MPa – engedte meg a szerkezetben. Az öntöttvas kereszttartók Magyarországon a dernői és a munkácsi muhelyekben készültek, szintén kiváló minőségben. A híd egyébként minden szempontból mesterműnek tekinthető: Howe-tartókkal biztosították a koncentrált teherelosztást, különleges csap-rögzítési eljárást használtak. Ezeknek köszönhetően a Lánchíd lett építése idején a legjobban merevített függőhíd a világon. A terv korszerűségét mutatja az is, hogy egymás felett csak két láncköteg épült.A vasszerkezeti részek leszállítása 1846 októberében kezdődött. 1848. március 28-án szerelték be az első láncszakaszt. A lánctagokat úszó munkahídon kifektetve állították össze, majd a láncszakasz egyik végét a horgonykamrában rögzítve, a másikat hatszoros csigasoráttétellel, gőzgép segítségével a pilonfejre emelték. Összesen 12 láncszakaszt kellett beemelni. Ezután a függesztőrudakhoz kapcsolt öntöttvas kereszttartók beszerelése következett, amire ideiglenes fapályát építettek.A híd forgalma oly nagymértékben megnőtt, hogy elkerülhetetlenné vált a szerkezet megerősítése. A vasszerkezet bontását 1914. február 3-án kezdték el, a láncokat megemelték, így váltak feszültségmentessé. A korszerűsítés első fázisával sietni kellett, hogy a téli időszakban szokásos jégzajláskor az állványhidat már elbonthassák. A következő évben került sor az acélszerkezetű tartó és a pályaszerkezet szerelésére, de ezekhez a műveletekhez már függő -, illetve úszóállványokat használtak.Az első világháború előtt – két újabb közúti Duna-híd forgalomba helyezésével – végre lehetővé vált a Lánchíd teljes lezárása, és az áthidalószerkezet teljes átépítése. A híd külső megjelenését nem változtathatták meg. A munkálatok 1912. decemberében kezdődtek és 1915. novemberében értek véget.A büszke és páratlanul szép Lánchidat, amely szerencsésen túlélte az 1849-es robbantási kísérletet, a második világháború pusztításai már nem kerülték el. A pesti horgonykamra felrobbantásával elszakított láncok Buda felé rándulva kiszakították a pilonok felső részéből a nyeregsarukat, és a horganyzását vesztett lánctömeg a Dunába omlott.1877-ben Kherndl Antal műszaki egyetemi tanár vezetésével alapos hídvizsgálat kezdődött. A vizsgálatok eredményeként megállapították, hogy a fa pályaszerkezete és az öntöttvas kereszttartók cserére szorulnak, a teherelosztó Howe-tartó hatása csekély, erősebb merevítő tartó szükséges. Meg kell erősíteni a láncokat, szélrácsot kell építeni, és ki kell cserélni a sarukat. A munka végrehajtására azonban nem volt lehetőség.Kevesen tudják, hogy építése idején a Lánchíd a nemzetközi szakmai közvélemény figyelmének középpontjában állt. John Roebling, 1846 májusában a cincinnati Ohio-híd egyik előkészítő jelentésében így írt róla:
„A világ legnagyobb függőhídja most áll építés alatt, a Duna felett, Pest és Buda között Magyarországon. Ezt a hídépítési rendszert azonban az Új Világ nagy folyóin fogják teljes mértékben alkalmazni és tökéletesíteni.” Az 1834-ben elkészült 273 méter nyílású freiburgi Saane-híd miatt a Lánchíd nem lehetett az első, de a jóslat később valóra vált. 1849-ben elkészült wheelingi Ohio-híd középnyílása 307,80 méter lett. Az eredményt ugyan csökkenti az a tény, hogy a híd 5 év múlva összeomlott, míg a Lánchíd eredeti szerkezet csaknem 70 évig állt.
Közben zajlott a forradalom, s még az el sem készült híd felrobbantása is felmerült. Clark Adam annak érdekében, hogy a lánckamrákba ne tölthessenek robbanóanyagot, azokat vízzel árasztotta el, s így csak a hídpályának mintegy 80 méteres szakaszát tudták felrobbantani az osztrákok. Néhány héttel később fordult a hadi helyzet, és a visszavonuló magyar csapatok akarták felégetni a híd budai nyílását. Szerencsére Clark Adam meggyőzte a magyarokat, és a hidat békén hagyták. Szeptember és október folyamán megépítették a végleges pályát, így 1849. november 20-án déli 12 órakor sor került a Lánchíd felavatására. A sors fintora révén az avatást Haynau tábornok végezte el.A híd megálmodója és létrehozója Széchenyi István soha nem látta készen a hidat, soha nem mehetett át rajta, csak építése közben volt alkalma átkelni egyik partról a másikra a láncokon keresztül. Széchenyi direkt egy Duna-parti házban bérelt magának lakást, hogy nyomon követhesse az építési munkálatokat. Szinte minden nap meglátogatta az építkezést, elbeszélgetett a munkásokkal, sőt meg is ajándékozta őket. A munkások nagyon szerették Széchenyit, ragaszkodtak hozzá. 1848. július 18-án, amikor az utolsó láncot húzták fel a hídra, elszakadt az emelőlánc, és a 800 tonnás teher átszakította a munkahidat, s belezuhant a Dunába. Széchenyi és Clark Adam, akik a munkahídon álltak szintén leestek a hídról, de mindketten szerencsésen partra úsztak.
Forrás: www.freeweb.hu
