Az euró jobb mint a háború

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Az Európai Unió vezetői elhárították az eurózónát összeomlással fenyegető adósságválság közvetlen hatásait, számos értékelés azonban arra mutat rá, hogy a múlt heti csúcstalálkozó döntéseivel csak időt nyertek. Milyen alapvető érvek szólnak az eurózóna hosszú távú fennmaradása mellett?

Kétségtelen: az euróövezet néhány tagállama komoly adósságcsapdában van, és a legutóbbi válságtalálkozón összeállított 16 pont óvatos, helyenként valóban semmitmondó és tanácstalankodó. De a helyzet nem olyan rossz, mint amilyennek látszik, a tanácskozáson átgondolt, racionális csomag született. Az unió vezetése ellenállt annak, hogy engedjen a populista nyomásnak, és a túlzó szociális kiadások, az államilag felpumpált ingatlanbuborékok okozta károkat nem a gazdaságot tovább lassító különadókkal és hasonló kényszerintézkedésekkel akarja kezelni.

A minden jellegzetességtől mentes, szürke, látszatra elhivatottság nélküli üzenetek azonban jól rávilágítanak az EU egyik legnagyobb lényegi problémájára. Az unió ugyanis nem csak a világháborús konfliktusokat, és a kevéssé praktikus nemzeti torzsalkodásokat próbálta meg meghaladni, hanem a politikai cselekvés szükségességét eltüntető környezetet akart létrehozni. Némileg érthetően, mert Európa természetes politikai üzeméhez hozzátartoztak a háborúk. Ez ma nem történhet meg, és ez önmagában olyan eredmény, ami megér százmilliárd eurót, még többet is.

Ebből a magatartásból viszont az is következett, hogy olyan szereplők kerültek a csúcsra, akiknek nincs víziójuk, nincs gyakorlatuk a politikai aktusokban, hiányzik belőlük a vezetői tudat. Ezért is tanácstalanok most, ebben az elsősorban nem gazdasági, hanem politikai eredetű válságban.

Ne legyenek kétségek: az euró politikai projekt, ugyanúgy, ahogy az unió maga, ez a magyarázat a hiányosságokra, ez a magyarázat arra, hogy olyan országok is euróövezeti tagok lettek, amelyek gazdasági állapota ezt semmilyen formában nem indokolta volna. Viszont pont ez a politikai súly az egyik, ami miatt az euró valószínűleg nem fog megsemmisülni. Könnyen lehet, hogy Görögország és esetleg még néhány rosszabb helyzetű tagállam kiválik az unió többi kulcselemének megtartásával (vagyis a négy alapszabadság, a tőke, a munkaerő, az áruk és a szolgáltatások szabad áramlásának fennmaradásával). Az azonban szinte biztos, hogy az eurózónát jelenleg domináló tagállamok, vagyis Németország, Franciaország és gazdasági partneri övezeteik, illetve az EU hagyományos magja (a Benelux államok) eurótagok maradnak.

A politikai indokokon túl természetesen gazdasági, praktikus okai is vannak annak, hogy az eurózóna magja nem fog széthullani. Az egyik ilyen, hogy az alapvető célt az euró jól teljesíti: csökkenti a tranzakciós költségeket, egységesíti a belső piacot, megkönnyíti a kereskedelmet. És ezt mindenki jobban szereti a háborúnál (annyira, hogy kicsit túlzottan is sikeresnek tűnt a projekt, így kaptak az arra nem alkalmas országok is rengeteg hitelt). Ezért kellene a német-francia gazdasággal szorosabban kapcsolódó közép-európai államoknak is a maastrichti kritériumok teljesítésén és az euró bevezetésén dolgozni - mi ugyanis sokkal jobban járnánk ezzel, mint a görögök.

Ráadásul az euró mögött egy tényleg jól teljesítő, többé-kevésbé egységes piac áll, amely méretében nagyobb, mint az USA (a teljes uniót nézve, az eurózóna kicsit lemaradva a második). Másik konkurensével, Kínával szemben is jelentős előnyökkel bír: egyrészt nem fenyegeti akut környezeti katasztrófa, másrészt nincsenek a kínaihoz mérhető, robbanásveszélyes szociális feszültségek, harmadrészt az unió területei gazdasági teljesítményük, jellegzetességeik alapján sokkal egységesebbek, mint Kína önmagában. Kína, ami nem a nyugati módszerek ellenében végrehajtott csodának, hanem a nyugati technológiák legalább részleges átvételének köszönheti sikerét.

Azért sem valószínű a tömeges kiválás az euróövezetből, mert a valuta-leértékelés nem csodafegyver. Ideig-óráig megoldás, de könnyen vezet kontrollálhatatlan inflációhoz, ami végül mindenkinek rosszabb lesz, mint az eurózónán belül maradva végrehajtott fiskális kiigazítás. Továbbá az adósságot inflációval sikeresen csökkenteni csak az tudná, akinek arra a tartalékvalutára van befolyása, amiben az adósságot jegyzik - vagyis a döntően euróban eladósodott uniós tagállamok esetében az unió maga.

A gazdaságot tágabb értelemben meghatározó tényezőket vizsgálva ugyan Európa nem teljesít kiemelkedően, de kirívóan rosszul sem. Az adószintek valóban magasak, a K+F-re fordított erőforrások szűkösek, ez tényleg meglátszik, high-techben elmaradtunk a Távol-Kelettől, a vállalkozás iránti lelkesedésben meg a Szilícium-völgytől. Ugyanakkor a világ legfejlettebb, már menetrendszerűen közlekedő utasszállító repülője, az A380 európai, és a kínai nagyvárosok büszkesége, a Maglev mágnesvasút szintén.

Az európai demográfiai helyzet sem rózsás, de ezzel a fejlett világban nem vagyunk egyedül, és a közeljövőben drasztikusan elöregedő, felborult férfi-nő egyensúllyal küzdő Kínánál pedig sokkal jobb helyzetben vagyunk.

Röviden áttekintve tehát sem politikai, sem közvetlen gazdasági, sem a gazdaságot befolyásoló egyéb tényezők sem azt sugallják, hogy Európa és a Nyugat össze fog omlani. Európa még saját, impotens vezetőit is túlélni látszik. Persze, elrontani mindig el lehet, és bár Sarkozy és Merkel közel sem olyan karizmatikusak és eltökéltek, mint az unió alapító atyái, de a jelenlegi feladatokra alkalmasak.

Forrás: www.komment.hu