Tavaszi tébolysaláta

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Bár furcsa lehet a kivi ebben az összetételben, de ne aggódjunk, az édeskés-savanykás íz jól illik ehhez a kombinációhoz. A még kemény és várhatólag nem puhuló kivi tökéletes e célra. Én is azért kísérleteztem ezt ki, mert kaptunk kivit, amit képtelenség kivárni, hogy megpuhuljon, ha meg már puha, akkor már szottyadt is egyben. A többi zöldség és mag (a csicseriborsót leszámítva) mind saját. Csalánt bárhol beszerezhetünk, a többi pedig kapható. Amúgy a csalánt érdemes más ételekbe is használni (pl. tésztákhoz), nagyon finom, és szerintem jobb, mintha teát készítünk belőle, ha már fogyasztani akarjuk egészséges volta miatt.

A sóskalevelet és a pitypanglevelet csak azoknak ajánlom (ezeket nyersen összevágva adjuk hozzá), akik nem idegenkednek a savanyú és keserű ízektől. De ne vigyük túlzásba, mert túl erőteljes az ízük! Viszont igazi vitaminbomba lesz így a salátánk!

Hozzávalók:

A szószhoz:

Elkészítés:

1. A csicseriborsót beáztatjuk, majd kissé sós vízben megfőzzük.

2. A csalánt és a spenótot kissé megfőzzük. Kevés vízben hagyjuk a leveleket 1-2 percig főni, ettől már megpuhulnak. A leveleket kiszedjük, és deszkán aprítjuk.

3. A diót megtörjük, a kivit megpucoljuk és karikázzuk. Az újhagymát is összevágjuk.

4. A szósz elkészítéséhez olívaolajon 3 gerezd összevágott fokhagymát megpirítunk, majd hozzátesszük az apróra vágott csalán- és spenótleveleket. Egy kicsit tovább pirítjuk, majd hozzátesszük a reszelt sajtot, és felöntjük a tejszínnel. Sózzuk, borsozzuk, gyömbérrel és szerecsendióval fűszerezzük, majd ízlés szerint még egy kis frissen facsart citromlevet is adhatunk hozzá.

5. A salátához valókat összekeverjük. A szószt rácsorgatjuk és beleforgatjuk. Hagyjuk egy kicsit állni, mert az ízek akkor összeérnek.

Forrás: www.mindmegette.hu