Cameron ellenállásán bukott el az új alapszerződés, Orbán is hallgatott

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Nagy-Britannia ellenkezése tett keresztbe a huszonhetek megállapodásának és az eurózóna megerősítését célzó szerződésmódosításoknak. A több mint kilenc órán át tartó tárgyalások során az Európai Unió állam- és kormányfőinek nem sikerült megállapodniuk az eurózóna megmentésére hivatott egységes pénzügyi paktum kereteiről, ezért a közös pénzt használó 17 ország kormányközi szerződéssel halad tovább a fiskális unió felé, amihez minden tagállam szabadon csatlakozhat.

A britek mellett Magyarország marad ki a szerződésből – közölte Nicolas Sarkozy francia elnök hajnali ötkor tartott sajtótájékoztatóján. Később Herman Van Rompuy, Európai Tanács elnöke is megerősítette: ketten maradnak ki a szerződésből, bár név szerint nem említette az országokat. A csehek és a svédek még konzultálnak a nemzeti parlamenttel, mielőtt végleg döntenének. Ugyanakkor brüsszeli diplomáciai források szerint Magyarország is tisztázná a helyzetet, konzultál a parlamenttel, és utána hozza meg majd a döntést. A kormányközi szerződéshez még Dánia is csatlakozik, amelyet pedig – ellentétben Magyarországgal – nem kötelez szerződés az euró bevezetésére.

A maratoni csúcs záródokumentuma megerősítette a híreket. A tíz EU-, de nem euróövezeti tag közül csak Csehország és Svédország konzultál döntés előtt a nemzeti parlamenttel, miközben Bulgária, Dánia, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Románia jelezte, hogy csatlakoznak a kormányközi szerződéshez. Magyarország tehát Nagy-Britanniával együtt kimarad.

A maratoni hosszúságú és rendkívül feszült tárgyaláson Nagy-Britannia elsősorban a pénzügyi szektor szigorúbb szabályozása alól akart mentességet kérni – a londoni City érdekeit védve –, illetve nem volt hajlandó hozzájárulni a pénzügyi tranzakciók megadóztatásához sem. Nicolas Sarkozy elmondta: a szorosabb fiskális unió híveinek elfogadhatatlan volt ez a brit álláspont, hiszen számukra a pénzügyi szektor megregulázása lett volna az egész újraszabályozás egyik fő értelme.

Ezért döntöttek úgy, hogy végül is külön kormányközi szerződéssel haladnak tovább az eurózóna tagjai, amelyhez bárki csatlakozhat. A szerződés szövegét Sarkozy szerint márciusra véglegesítik. Arra az újságírói kérdésre, hogy vajon ez a megoldás kétsebességű Európa kialakulása felé vezet-e, Sarkozy nem rejtette véka alá csalódottságát, s közölte: nem azok fognak bocsánatot kérni, akik az eurózóna megmentésén dolgoztak.

Sarkozy bejelentése szerint az új megállapodás értelmében az eurózóna mentőalapjainak menedzselését átveszi az Európai Központi Bank, ám ez nem jelenti azt, hogy döntés született volna arról, hogy a jegybank mennyi pénzt pumpál, ha pumpál beléjük. Az is eldőlt, hogy az Európai Stabilitási Mechanizmus, vagyis a jövőre felálló mentőalap nem fog bankként viselkedni.

Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke pozitívan értékelte a fejleményeket.

Forrás: nol.hu