Hosszú hétvégék: a jóból is megárt a sok

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Túl sok volt mostanában a hosszú hétvége, ennyi három- és négynapos ünnepen nem lehet mindig telt ház, derül ki Az Utazó magazin összeállításából. A turisztikai lap szerint a Malév csődje, különösen a felső kategóriás fővárosi szállóknál komoly veszteséget okozott. A szállodások eddig a Szép kártyával sem elégedettek.

A cikk szerint a Danubius Hotels húsvétkor a fővárosban és vidéken egyaránt a forgalom visszaesését, valamint 8, illetve 11 százalékos bevételcsökkenést szenvedett el. Kovács Balázs, a Danubius Hotels értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese azt mondta: a Malév kiesése a vártnál is nagyobb kárt okozott az üzleti, a kongresszusi és a minőségi turizmus területén. A Danubiusnál az Üdülési Csekk és a Szép-kártya együttes forgalma 32 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly az Üdülési Csekké volt.

Az ünnepek elszívó hatása egyértelmű: különösen májusban, amikor a május 1-jei és a pünkösdi hosszú hétvége igen közel esett egymáshoz, a sima hétvégék forgalma jelentősen visszaesett – mondta a lapnak Hoffmann Henrik, a Residence Hotel Siófok igazgatója. Az év eddigi időszakában továbbra is jellemzőek az akciós ajánlatok, a forgalom azonban így is 3 százalékos csökkenést mutat tavalyhoz képest.

A budapesti szállodákat üzemeltető Mellow Mood csoportnál nagyon sok szobát mondtak le a Malév-csőd miatt, viszont a gyenge forint kedvezett nekik, mivel a bevételeik több mint kilencven százaléka euróban jelentkezik. A pünkösdi hétvégét az átlagosnál jobban, egyes szállodáikban telt házzal zárták.

A bükfürdői, négycsillagos Hotel Caramellnél az év eddigi szakasza náluk kicsit gyengébb a tavalyinál, ami elsősorban a belföldi vendégek csökkenésében mutatkozik meg. A hosszú hétvégéknél sokan úgy gondolkodnak: miért fizessenek többet egy ünnepen, mikor a sima hétvégén ugyanazt kapják, csak olcsóbban. Az is látszik, hogy a három-négynapos hosszú hétvégéken is csak két vagy három éjszakára érkeznek a vendégek. Ők is megszenvedik a cafeteria-váltást: a Szép-kártya bevezetése nem a vártak szerint alakult; az Üdülési Csekkből keletkezett bevételük tavalyhoz képest közel 60 százalékal esett vissza, amit közel sem tudott pótolni a Szép-kártyás forgalom.

Forrás: index.hu