Újból rabosították Zalatnay Saroltát

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

A feljelentés és a bizonyítékok alapján ismét bűncselekmény gyanúsítottja lett az énekesnő.

A popdíva újból gyanúsított lett - csütörtökön az érdi rendőrkapitányság gazdaságrendészeti osztályán az ott megjelent Zalatnayt rabosították. Ujjlenyomatot vettek tőle, és lefotózták, majd közölték vele, hogy magánszemély által tett feljelentés és az eddig beszerzett bizonyítékok alapján gyanúsítottként fogják kihallgatni - írja a Blikk. A történteket a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese is megerősítette. "2011. június 22-én Z. S. ügyvédjével valóban megjelent a reggeli órákban az érdi rendőrkapitányságon, ahol megtörtént a gyanúsítotti kihallgatás" - mondta el a szóvivő a Blikknek.

A napilap állítja, az énekesnő ellen a bejelentés több hónappal ezelőtt történt, mert az egyik hitelezője megelégelte a híresség ígéreteit és a nyilvánosság előtt zajló, állítólag rongyrázó életstílusát, a hatóságok segítségét kérte. Azóta más tárgyi bizonyítékok beszerzése is megtörtént. Ha az ügy eljut a bíróságig, és ott jogerősen elítélik Cinit, visszaesőként megint néhány évre börtönbe kerülhet. Korábban Cini hasonló bűncselekmények miatt már letöltendő börtönbüntetést kapott - akkor magánszemélyektől és cégektől kért kölcsönt, magas megtérülést ígérve. A hitelezők akkor soha nem látták viszont a pénzüket, és volt, aki emiatt mindenét elvesztette.

Forrás: www.life.hu