Helyszínelés hetvenöt év után

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Eloszlóban a homály a repülés történetének egyik legrégebbi rejtélye körül. Az The International Group for Historic Aircraft Recovery (TIGHAR) nevű amerikai szervezet eddig kétmillió dollárt költött Amelia Earhart halálának földerítésére, és tudományos precizitással adott hírt a vizsgálat stádiumáról: 82 százalékon állnak a teljes igazság megismeréséhez vezető úton. A kutatást az amerikai külügyminisztérium is felkarolta, sőt a várt eredményt maga Hillary Clinton is előre jelezte.

Egy washingtoni – a külügyminisztériumban megtartott – háromnapos konferencián tényként jelentették be, hogy a repülés hőskorának legnevesebb pilótanőjét, Amelia Earhartot és navigátorát, Fred Noonant 1937. július 18. körül  a Csendes-óceán egy lakatlan korallzátonyán érte a halál. Kényszerleszállásuk után több mint egy hétig várták a segítséget, majd Electra nevű kétmotoros gépükkel együtt az óceánba mosta őket a dagály.

Amelia Mary Earhartot 31 éves korában érte el a világhír: Lockheed Vega monoplán gépén 1928-ban két társával együtt átrepülte az Atlanti-óceánt, majd négy évvel később ugyanezt egyedül tette meg. 1934-ben újabb rekordot teljesített: Hawaiiból ő repült először Kaliforniába.

1937. június végén indult el végzetes útjára. A cél az volt, hogy az Egyenlítő mentén repülje körbe a Földet. A Csendes-óceán szigetvilága felett repültek, amikor világossá lett, hogy üzemanyaguk a számítottnál gyorsabban fogy, és nem elegendő ahhoz, hogy eljussanak a Howland-szigethez, amelyen landolni szerettek volna. Hogy ezután mi történt, a 20. századi történelem egyik nagy rejtélye maradt.

Az évtizedek folyamán expedíciók sora kereste Earharték nyomait. A legkülönfélébb feltételezésekhez véltek bizonyítékokat találni: a bulvársajtó évekig dédelgette a mesét, hogy  Earhart megelégedvén a világhír terhét valahol inkognitóban éli az életét, de sokan hitelt adtak annak a verziónak is, hogy az Electra japán fennhatóságú területen szállt le, és Amerika-gyűlölő fogvatartói meggyilkolták a két pilótát.

Több mint húsz éve három darab zsebkést és pipereüveg darabjait találták meg a délnyugati Csendes-óceán egyik lakatlan szigetén, amely Kiribatihoz tartozik, és a Howland-szigethez képest 480 kilométerre délkeletre helyezkedik el.

A mostani konferencia szenzációt keltő előadása új megvilágításba helyezi, hogy mi is történhetett háromnegyed évszázada. „Amelia Earhart nem egyszerűen csak eltűnt 1937. július 2-án. Az eltűnt repülőgépről leadott rádiós segélyhívásainak szövegei hosszú heteken át uralták az újságok címlapjait, a tengerészet és a parti őrség is mindent megtett a felkutatására” – mutatott rá  Ric Gillespie, a TIGHAR igazgatója. „A keresés sikertelensége miatt a katasztrófára utaló rádiójeleket hamisnak mondják, és azóta is figyelmen kívül hagyják.”

A legkorszerűbb mai digitális információs rendszerekkel, a rádióhullámok terjedési analízisét használva a kutatók ismét megvizsgálták a 120 rádiójelet, amelyeket Earhart repülőgépe 1937. július 2-tól július 18-ig küldött, illetve az ezekről készült jelentéseket. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a 120 jelből 57 bizonyosan hiteles volt. A vizsgálat eredményei tehát arra utalnak, hogy az Electra a kerekein állt a szárazföldön az eltűnését követő napokban.

Earhart 1937. július 2-án helyi idő szerint 7 óra 42 perckor küldte az utolsó üzenetet a levegőből. Az  üzenetben szereplő koordináták valószínűleg tévesek voltak, és nem a Howland-sziget, hanem a Gardner-sziget (mai nevén Nikumaroro) felé tartottak. A TIGHAR kutatói szerint a kényszerleszállást túlélők addig küldhették a rádiójeleket, amíg az ár le nem mosta a zátonyról a repülőgépet és utasait. Mindez az előtt történhetett, hogy az amerikai haditengerészet gépei átfésülték a terepet.

A szervezet most arra gyűjt pénzt, hogy a teljes igazságot feltárja a repülőgép roncsainak megtalálásával: még idén júliusban egy szerkezet segítségével a víz alatt meg akarják keresni a repülőgép darabjait.

Forrás: index.hu